felvagott:

deadheadingcrew:

ombiii:

felvagott:

mióta forrás a mainstreamben ez a náci lap? mióta hír ez?
egy kis kattintásért mindent?

„Ha itt ez megy, akkor mi mehet Borsodban?” óhóóó látná itt a kocsmák előtt a halomradobált rozsdás csepeleket :D azokon pedig lakat sincs :D

az alapvető probléma amit felvagott jelzett, hogy egy nagy, önálló terméknél, ami most éppen az Index, valami miatt nincs policy arra nézvést, hogy az ügyeletes honnan vehet át és honnan nem vehet át hírt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy ilyen hírátvétellel szalonképessé próbálja tenni a “barikad.hu”-t.
Nem tudom, hogy mostanában kik olvassák az Index.hu-t, még az is lehet, hogy már olyan a közönség, hogy ez nem is zavarja őket, meg nem is értik, hogy miért kellene zavarja őket. A harcos balosok sokszor szoktak kurucozni, és ők sem értik.
Kb. ilyenek miatt hagytam ott az Index politika fórumot is még az őskorban.
Szóval ez alapvetően tulajdonosi, illetve főszerkesztői kompetencia (lenne).

egyrészt köszönöm, h kifejtetted. :)
másrészt, nyilván civilizált helyen vannak ilyen guideline-ok, amit a főszerk felügyel. úgy látszik ez nem olyan….

Az alapvető probléma az, hogy nem vagytok hajlandók lekattanni a politikáról, ezáltal súlyosan romboljátok a “társadalmat”
edit: azt hiszem ki kell gondolnom valami elméleti megoldást ennek az elhallgattatására
első ötlet: Hír szinten berekeszteni a dolgot. Pl: nem mehet le olyan hír, ahol nem igazolható személyek tömegére vonatkoztatott hasznossága, vagyis hogy a hír függvényében személyek tömegének döntését befolyásolja az élete szervezésében.