Ezt kaptam emialben

Annak idején – még a Daisy előtt – édesanyám bevezette a hülyepénzt, azaz ha testvérek lehülyéztük egymást, büntetéspénzt kellett fizetni. Később – még Für Lajos előtt – a katonaságnál próbáltuk rövid ideig evvel a módszerrel kordában tartani a káromkodásokat, de nem vált be, az az egész vélhetően csakis szentségeléssel abszolválható, nagyon hamar csupán annyi maradt az erőfeszítésekből, hogy rögtön a kasszához léptünk, honvédként fizettünk, akár egy katonatiszt, s elküldtünk minden égi és földi hatalmakat abba a bánatos, államszocialista jó édes i tak dalse. Daliás idők. Most – nem tudom, mi előtt – gründolnék egy Európa-kontót. Azaz aki Európára hivatkozik, az büntetést fizet. Volna pontos tarifa, “européer”, “európai hagyományok”, ez még mehetne forintért, “európai identitás” már devizás tétel volna, “csatlakozni Európához”, “fölzárkózni” – ezek súlyosbító szókapcsolatok, nem beszélve a “vissza Európába”-ról. Ingatlant, nyugati kocsit beszámítok az “Európába Magyarországon keresztül vezet az út” pönáléjakor. Teljes vagyonelkobzással sújtom az “Európa-ház” kifejezés használóit, valamint azokat, akik szerint még tanulni kell a demokráciát. Mivel most úgyis mindenki olyan búval gyakott, az így benyert pénzeket elmulatjuk (pezsgő, táncház, szaxofon, nők, férfiak).”

:)))) Mester