a világ praesens perfectumban van

Month

June 2013

Gyurcsány is gyorsan korszakváltó lett → hvg.hu

rrockout:

praesensperfectum:

sronti:

nyuzrum:

Ha van korszakváltás, akkor az Őszödön kezdődött - olvasható azon a képen, amelyet Gyurcsány Ferenc volt kormányfő tett közzé a Facebookon.

Annyiban igaza van, hogy tényleg korszakváltó volt Őszöd. Nagyon nehéz lenne érteni a magyar belpolitikát a beszéd és szerteágazó következményei nélkül. Minden szereplőre hatással volt valamilyen formában, megadta a kegyelemdöfést az SZDSZ-nek, megmentette a bukástól a Jobbikot, szétszedte az MSZP-t, olyan alapot adott a Fidesznek, ahonnan kétharmadot szerezhetett, megerősítette a kádári értelemben vett lakosság hitét a “gonosz politikusok csak hazudnak és átvernek” véleményében. Lehetetlenné tette, hogy abban a ciklusban értelmes és koncepció szerinti változás történjen, mikor pedig éppen nagy szükség lett volna rá, és még voltak olyan emberek is a környéken, akiknek ehhez lett volna képessége. Destabilizálta a magyar belpolitika szinte mindenki számára stabilnak tűnő kétpólusú rendszerét, vagy legalábbis megmutatta, hogy ez addigra már csak illúzió volt. 

Igen, Őszöd korszakváltás volt. 

 rálökte az országot a fasizálódás útjára, ami alatt azt értem, hogy az emberek abban látják a reményeiket, ha mindekit kirekesztenek vagy legyőznek akit csak lehet.

Egyben megmutatta, hogy mennyire nem lehet a magyar politikai élet szereplőit elmozdítani a kizárólag a napi politikai érdekeket figyelő gondolkodásmódtól. Gyurcsány különösen gyáva volt e tekintetben. Akkor, amikor megerősíttette magát az MSZP-vel és az SZDSZ-szel, egyben be kellett volna dobnia a gyeplőt is a lovak közé és valóban belekezdeni abba, amit a beszédben összehadovált. Piaci eü. biztosítók, magánnyugdíjrendszer még durvább bebetonozása, titkosszolgálati iratok teljes nyilvánossága, államközeli és az azt pumpoló egyházak elhajtása a náthásra, képviselői költségtérítések megnyirbálása és durva elszámoltatása, közbeszerzések teljes nyilvánossága, tizenharmadik havi nyugdíj és nyugdíjemelések leállítása, az államfüggő középosztály privilégiumainak a megnyirbálása, alanyi jogú szociális juttatások rászorultság alapúvá tétele, postai és tömegközlekedési liberalizáció, meg a bánat tudja, még micsoda. Persze, szükség lett volna megszorításokra a válság miatt, de nem löki el az országot a lejtőn, ha már amúgy is gurul. Meggyengült volna az MSZP? Meg. Eltűnt volna az MDF és az SZDSZ? Igen. És megerősödik a Jobbik? Nem. És ezzel együtt elveszíti az MSZP a 2010-es választásokat?

El.

Kétharmaddal?

Nem.

Ha valamit, ezt a farkát behúzott gyávaságát soha nem bocsátom meg neki.

az amúgy nem tűnt még fel neked, hogy Gyurcsánynak fingja sincs róla, hogy mit csinál?

Jun 18, 201311 notes
Jun 18, 201324,770 notes
Jun 18, 2013120,536 notes
blug.: tényleg nincsen semmilyen abnormális felmelegedés amúgyszáradás,... → pleaseinsertacoin.tumblr.com

pleaseinsertacoin:

tényleg nincsen semmilyen abnormális felmelegedés amúgy

száradás, lehűlés, állati nagy vihar, kései leesés, korai melegedés, újrafagyás, kései olvadás, áradás, még nagyobb áradás, szárazság, szélvihar, fülledés/tikkadás és utána van csak abnormális felmelegedés.

szóval minden teljesen oké,…

Felmelegedés van, de ezek a dolgok nem mind a felmelegedéstől vannak. A mostani árvíz például vízmennyidégileg egyáltalán nem volt rekord méretű, csak annyira kicsi már a hullámtér, hogy ennyire megemeli a vízoszlopot. A nagy vihar szintén nem a globáls felmelegedéstől van, hanem a zivatargenerátortól. Inkább a szántóföldek nagy aránya okozhatja a problémát, mert zivatargenerátor attól indul be, hogy nagy kiterjedésű homogén nagy hőkapacitású felületen egységesen feláramlik a meleg levegő. Egyébként ugyanez okozza a tornádót is, csak ott Coriolis-erő feláramlás közben bepörgeti. A globális felmelegedés jelenleg 2 foknál tart, és 4 kell ahhoz, hogy leálljon a Golf-áramlat. (a hatása nagyjából Szibériáig érvényesül, és magyarországon pl 3 fokkal emeli az évi középhőmérsékletet.) A globális felmelegedés amúgy globálisan nem homogén, hanem az egyenlítőn a legerősebb, és a sarkoknál a legenyhébb.

Jun 18, 20139 notes
Gyurcsány is gyorsan korszakváltó lett → hvg.hu

sronti:

nyuzrum:

Ha van korszakváltás, akkor az Őszödön kezdődött - olvasható azon a képen, amelyet Gyurcsány Ferenc volt kormányfő tett közzé a Facebookon.

Annyiban igaza van, hogy tényleg korszakváltó volt Őszöd. Nagyon nehéz lenne érteni a magyar belpolitikát a beszéd és szerteágazó következményei nélkül. Minden szereplőre hatással volt valamilyen formában, megadta a kegyelemdöfést az SZDSZ-nek, megmentette a bukástól a Jobbikot, szétszedte az MSZP-t, olyan alapot adott a Fidesznek, ahonnan kétharmadot szerezhetett, megerősítette a kádári értelemben vett lakosság hitét a “gonosz politikusok csak hazudnak és átvernek” véleményében. Lehetetlenné tette, hogy abban a ciklusban értelmes és koncepció szerinti változás történjen, mikor pedig éppen nagy szükség lett volna rá, és még voltak olyan emberek is a környéken, akiknek ehhez lett volna képessége. Destabilizálta a magyar belpolitika szinte mindenki számára stabilnak tűnő kétpólusú rendszerét, vagy legalábbis megmutatta, hogy ez addigra már csak illúzió volt. 

Igen, Őszöd korszakváltás volt. 

 rálökte az országot a fasizálódás útjára, ami alatt azt értem, hogy az emberek abban látják a reményeiket, ha mindekit kirekesztenek vagy legyőznek akit csak lehet.

Jun 18, 201311 notes
Jun 18, 201320,384 notes
Jun 18, 20136,853 notes
Jun 18, 20131,628 notes
Jun 18, 201320 notes
nulldisclosure: mivoltmaaneten: hogy az undorító náciból uncsi brüsszeli tudósítóvá... → nulldisco.tumblr.com

rrockout:

mivoltmaaneten:

hogy az undorító náciból uncsi brüsszeli tudósítóvá szürkülő lovas istván titkos információit arról, hogy mi zajlott a bilderberg-csoport ülésén (amiről persze a világon egyetlen másik újságírónak sincs még ötlete sem:D) ennyire kritika nélkül veszi át a kormánypárti lap és…

Csak én gondolom azt, hogy ha ezek az ostobák ezt sokat feszegetik, abból a lófasznak történő elébemenés minősített esete lehet?

nincs realitása ennek a világuralom-dolognak, főleg úgy nem, ahogy azt a szokásos sauron-darth vader sémában képzelik. Az hogy a nemzetközi pénzszereplők közös mederben akarják tartani a pénzügyi világot bizonyosan így van (mint ahogy pl egy egyesület is közös mederben igyekszik tartani a tagjait az egyesület témájától független kérdésekben is, de ennek a közös keretnek a fenntartásán kívül valószínűleg semmilyen egyéb közös érdekük nincs, ami logikus is, mivel max egymástól tudnak elvenni pénzt. Szerintem ez olyan lehet, mint egy munkahely, ahol a szövetségek egy-egy momentumra köttetnek. A paranoid emberk azt hiszik, hogy a hatalom természere (a hatalmi helyzetek dinamikája) a nagypályán másmilyen mint a kispályán. Azt hiszik, hogy a nagypályán konstans a hatalom (van valamiféle megkérdőjelezhetetlen hatalmi birtokos) és bevallja magát.

Jun 18, 201327 notes
Jun 18, 20131,354 notes
Jun 18, 2013415 notes
Jun 18, 201330 notes
Jun 18, 2013766 notes
21

radomanci:

pappito:

radomanci:

Szia, leghosszabbnap!

akkor innentől kifele jövünk a télből?

Pentektol, mi meg befele

:(((((((((

Jun 18, 20138 notes
“Véleménye szerint a versenyképes kis- és középbirtokok mellett szükség van olyan innovatív, példamutató, illetve közfeladatot − például integráló, termeltető − ellátó nagybirtokokra is, amelyek mintagazdaságként működhetnek majd tovább − jelentette ki a miniszterelnök. Arról, hogy mely birtokokat, és mikor nyilvánít majd mintabirtokká a kormány, egyelőre nem derültek ki részletek, Orbán szerint azonban az állam tulajdonában lesznek majd ezek a földek.” —

he? mi? (via pappito)

Volt ilyen a feudalizmus alatt, csak akkor nem kellett megindokolni, még látszólag sem.

(via subdimension)

Aztakurva!! TERMELOSZOVETKEZETEK!!!!

(via ollirehn)

hát de ez tök fasza, akkor lesznek újra TSZ-elnökök is, bár gondolom NER-kompatibilisebb néven fogják őket nevezni, földesúr, vagy ilyesmi

(via fourwaydiablo)

“Nemzetgazda”. Vagy “Nemzetbirtokos”.

(via rrockout)

“Itt hamarosan nemzeti mintabirtok nyílik”

(via fourwaydiablo)

Nemesség és majorság. Őmaga lesz a minta előzőleg különböző jogcímeken már egyesítette a felcsuti birtokaival Egyébként ez már a Horthy-korszakban is olyan hihetetlenül bejött, hogy nyilván ezt kell csinálni. És lehetőelg gabonát kell termeszteni, meg beruházni tehénkékre és malackákra. Nemzeti büszkeségünk a libatömés pesze szinén nem maradhat ki!

Jun 18, 201323 notes
Jun 18, 201313 notes
Jun 18, 201336 notes
Jun 16, 2013116,762 notes
Jun 16, 201353 notes
Jun 16, 2013391 notes
Bilderberg 2013: welcome to 1984 | World news | guardian.co.uk → guardian.co.uk

felvagott:

deadmanride:

unitedpigeonsoflowermanhattan:

ollirehn:

unitedpigeonsoflowermanhattan:

ollirehn:

unitedpigeonsoflowermanhattan:

mikor fog a guardian élőben twittelni a Cion Bölcseinek üléséről is?

Mondjuk watfordnak nem art az a fal, le kene keríteni az egészet és senkit se kiengedni onnan!!!!!!!!!

dehát nem érted? Őfelsége Rendőrségét megvette a Goldman Sachs!!! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

miert eddig kie volt bazmeg? valami ceh uzemeltette a city kozepen vagy mi? :DDDDDDDDDD

kéne nektek egy helyi pintér és bakondi, akkor rend lenne, árvíz viszont soha!

Azert a tortenet igazi eros fonala az megiscsak a helyszin kivalasztasa…

én már egyszer laktam a The Grove-ban… akkor én is Bilderberg-es vagyok?

a Goldman Sachsnak kurva jó HQ-ja van Manhattanban és vele szemben Jerseyben van egy másik, ami a legmagasabb épület a tájképben. Mi ez, ha nem világuralom? Ez a  világuralmasdi teljesen abszurd, ráadásul akik ezt nagyon állítják, azok a beszédükben közben olyan mondatokat mondanak, ”xy uralja a világot, eközben az arab világ, Oroszország és Kína…” Szép kis világuralom.

Jun 16, 201312 notes
Jun 16, 2013938 notes
Jun 16, 201385 notes
Jun 16, 20132,258 notes
Jun 16, 201327 notes
két, egymástól független kép jött szembe

sailorripley:

deadheadingcrew:

e

irour:

ha tavaly volt az elrugaszkodás éve, akkor idén lesz a földetérésé

szerintem az orbán viktor már sokkal korábban elrugaszkodott

Jun 16, 201314 notes
két, egymástól független kép jött szembe

sailorripley:

deadheadingcrew:

e

irour:

ha tavaly volt az elrugaszkodás éve, akkor idén lesz a földetérésé

Jun 16, 201314 notes
Jun 16, 201326,040 notes
Jun 15, 2013168 notes
И сказал Бог: да будет свет.: egygyermekes családmodell → nihil-est.tumblr.com

katacha:

Az egygyermekes családmodellt 1979-ben vezették be Kínában. Ennek hatása 1992-1996 között jelentkezett leginkább, ezekben az években a 14-18 éves korosztály száma évente átlagosan 3,5%-kal csökkent.

image

Nem tervezték ilyen hosszú időre ezt a rendszert, azonban valamelyest…

orbánviktori értelemben vett európai módszerek

Jun 15, 201332 notes
Jun 15, 2013307 notes
Jun 15, 2013123 notes
Jun 15, 201340 notes
Jun 15, 201330 notes
Jun 15, 201316 notes
Jun 15, 2013167 notes
Jun 15, 2013167 notes
Jun 15, 20132,274 notes
Jun 15, 20134,791 notes
Jun 15, 2013167 notes
Jun 15, 201327 notes
Theodora feat. Theodorik: Ez tehát a legelső bejegyzés: → theodora-feat-theodorik.tumblr.com

theodora-feat-theodorik:

Legelsőben szóljunk a blog egyik névadójáról, Theodora császárnéról, aki Justinianus ( uralkodott 527-től 565-ig ) felesége, s ilyenformán bizánci császárné volt.
Prokopios, aki a fent nevezett császár haditetteit A háborúkról c. művében taglalta, Titkos történet című, az uralkodói pár vérmes…


 

Jun 15, 20134 notes
Mindenkit megbuktatott egy amerikai tanár – Íme a történet | Twice.hu → twice.hu

yvesdesprit:

praesensperfectum:

rrockout:

A szocializmus kicsiben: ugyanúgy bukás, mint nagyban.

ezek szerint egy amerikai egyetemen ilyen gyerekesen gondolkoznak a diákok

Úristen, ezt az ostobaságcunamit. A professzor úrnak mindenképpen ki kellett volna osztania egy pár jelest azoknak, akik ugyan semmit sem tanultak, de a szüleik mindig jó tanulók voltak, ők meg csak beleszülettek a készbe. 

Alternatív lehetőség lett volna a tesztek előtt pár hallgatótól elvenni a tankönyvet, a buszbérletet,  kutyagoljanak csak az iskolába minden nap. Esetleg belefért volna némi éheztetés, verés vagy alkoholista, otthon randalírozó szülők is. Ezek biztos mind-mind garantálták volna, hogy ötöst szerezzenek a hallgatók, hiszen minden csak rajtuk múlik.

szerintem ez a mese arról szól, hogy két teljesen elrugaszkodott ideológia mentén hogyan csatároznak egymással teljesen használhatatlan buta emberek.

Jun 15, 20136 notes
Kreatív asztalost keresek

valami:

impoftheherpderps:

A készülő lakásomba néhány bútort gyártani. Ha van ismerősötök, szóljatok pls.

közszolgálat

ilyen nem létezik. Mi kreatív kőművessel próbálkoztunk, de elég nagy bukta lett. Azért nem létezik, mert Magyarországon a kortárs kultúra elit elkorcsosulásnak van tekintve.

Jun 15, 201324 notes
Jun 15, 2013422 notes
Jun 15, 20134,791 notes
150 people follow me

rivieree:

jól meggondoltátok? :D

és nem mondom meg, hogy hány követőm van, mert a számisztikai paranoidok kikövetnek, és akkor már nem is annyi :(

Jun 15, 20138 notes
Jun 15, 20136 notes
Jun 15, 201310 notes
Next page →
2012 2013
  • January
  • February
  • March
  • April
  • May
  • June
  • July
  • August
  • September
  • October
  • November
  • December
2011 2012 2013
  • January
  • February
  • March
  • April
  • May
  • June
  • July
  • August
  • September
  • October
  • November
  • December
2011 2012
  • January
  • February
  • March
  • April
  • May
  • June
  • July
  • August
  • September
  • October
  • November
  • December